Konferencia

■■■ Konferencia

Május óta tartó előadássorozatunk a holokauszt-emlékezet művészeti vetületeit vizsgálta, azon belül is főként annak képzőművészeti vonatkozásait. A holokausztot elszenvedő alkotók történetei, kontextusa, majd a holokauszt feldolgozásának különböző művészeti stratégiái, múzeumi bemutathatósága, ennek változásai, az emlékművek lehetőségei kerültek tárgyalásra szakértőink előadásaiban. Kilenc felkért képzőművész ezekből inspirálódva hozta létre új, a Bálint Házban kiállításra kerülő alkotásait.
A kiállításhoz kapcsolódóan, a programsorozat zárásaként konferenciát szervezünk, melynek témája ismét a holokauszt, emlékezet és művészetkapcsolata, de konkrétabb fókusszal: közelebbről nézünk meg egy-egy művet, jelenséget, intézményt, elméletet. Az előadások témái egyúttal mind arra is példát hoznak, hogy az emlékezés milyen formákat vehet fel, milyen csatornák, gesztusok képesek összekapcsolni bennünket, utódokat a jelenben közös múltunkkal.
Moderátor: Berényi Marianna

Előadók ■■■

Előadások ■■■

Rényi András Hogyan emlékeznek az emlékművek?

Sorozatunk nyitóelőadása a hagyományos köztéri emlékállítás korszerűtlenné válásának történeti problémájából kiindulva (ennek a most felállítandó Szabadság-téri emlékmű ad különös aktualitást) vizsgálja azt a kérdést, hogy a kortárs művészet miként járulhat hozzá a valós társadalmi emlékezet, s ezen belül különösen a Holokauszt emlékezetének megújításához. Néhány konkrét példa ismertetésével azt vizsgálom, hogy miként képes egy-egy művészi tett az eleven polgárt lelkiismeret-vizsgálatra, önreflexióra serkenteni, saját személyes, közösségi és nemzeti múltjával való szembenézésre ösztönözni?

 

Rajk László Párhuzamosok és metszéspontok – idő és tér kezelése a Holokauszt-emlékezetben

Emlékezet-építészet: jelen és múlt együttes léte, a jelen lenyomata a múlt terében vagy a múlt emlékezete a jelen platformján. Rekonstruált valóság és realitás. Virtuális valóság és múltrekonstrukció.

 

György Péter A Holokauszt paradigma átalakulása a hidegháború vége, 1989 után

György Péter őszi évadunkat nyitó előadása a holokauszt értelmezéstörténetét vizsgálja 1989, azaz a hidegháború után. Részben arról lesz szó, amit a kiváló történész, Alon Confino úgy írt le: ‘Holocaust is over’, azaz múlt idővé, történeti ténnyé lett az elmúlt években. Emellett az előadás tárgyalja a holokauszt és más genocídiumok összefüggésrendszerét, hogy hogyan lett a holokauszt egyike ezeknek, mint változott a kutatási, muzeológiai horizont. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, részben összefüggésben, ott van a holokauszt változó topográfiája: a kelet európai események előtérbe kerülése, az ugyancsak a posztszovjet állapotoknak köszönhetően: a Keleti front, a szlávok ellen viselt háború és az Endlösung közötti szoros összefüggésének kérdéseiről is szó esik majd. Nem történettudományi előadás lesz, hanem az emlékezet alakzatainak politikai feltételrendszerének áttekintése – lehetőség szerint sok illusztrációval, kérdéssel.

 

Toronyi Zsuzsa Száraz tények vagy élményszerű bemutatás? A holokauszt múzeumi reprezentációja

Az elmúlt évtizedben a holokauszt múzeumi reprezentációja körül heves viták zajlanak. Az előadás ezek tanulságait, a kérdés muzeológiai vonatkozásait tekinti át vázlatosan.

 

Turai Hedvig Ábrázolni vagy nem ábrázolni?

Hogyan lehet a holokauszt emlékezetével foglalkozó művészeten “egyszerre számon kérni a művészet és a közízlés elvárásait? Hogyan egyensúlyozhat egyfelől a közönség igényei, másfelől a kortárs művészet speciális érzékenysége között – miközben meg kell szereznie a polgári adminisztratív jóváhagyás pecsétjét is?” – James Young ma már klasszikus művében tette fel ezt a kérdést, amely semmit sem vesztett aktualitásából.

 

Junghaus Tímea A roma holokauszt emlékezete

Az előadás a roma holokausztot megjelenítő – történeti és művészeti – kiállítások (Washington, Auschwitz, Heidelberg, Brno) reprezentációs stratégiáit elemzi, kitér a legfontosabb roma holokauszt megemlékezések és emlékművek létrehozásának történetére (Tarnow, Berlin, Budapest), majd feltárja a kortárs művészet jelentőségét a roma holokauszt emlékezetének kutatásában és megőrzésében.

 

Hernádi Miklós Lehet-e a versenyhátrány zsidó identitásképző mozzanat a XX. század magyarországi képzőművészetében?

Három időszelvény: 1900-1910., 1930-1940., 1960-1970.

1900-1910. A századelő nagyszerű zsidó festői és szobrászai (Fényes, Bihari, Iványi, Grünwald, Tihanyi, Ziffer, Perlrott, Berény, Czóbel, Vedres Márk, Telcs és rengetegen mások) a liberális közhangulat miatt nem szenvedtek versenyhátrányt. Irodalmi analógia: Molnár F., Bródy S. Támadások azért vannak.

1930-1940. Az évtized nyomott politikai hangulata határozott versenyhátránnyal sújtotta vagy/és (Vajda és Farkas kivételével) elszürkülésre késztette a nem emigrált zsidó képzőművészeket (Berény, Vass Elemér példája), szociofotósokat (Kálmán, Sugár stb.), építészeket (Forbáth, Breuer, a CIAM-osok).

1960-1970. Furcsa másodvirágzás, az Aczél-féle tolerancia népi oldalról versenyelőny-vádakat indukál (idős Czóbel, Bálint, Anna Margit, Gedő, Ország, Román, Barta Lajos, Berczeller stb.) Ambivalencia máig tart.

 

Rényi András Emlékezetpolitikai séta

A Szabadság-téri emlékmű körül fellángolt heves és elhúzódó konfliktus meglepő élességgel mutatott rá arra, hogy bár látszólag napi szinten nem húsbavágó, mégis milyen horderejű kérdés egy társadalom helyes önismerete és történelmi emlékezete. Az utóbbi néhány évben a Magyarországon berendezkedő NER új alapokra igyekszik helyezni történeti legitimációját, ami látványos nyomokat hagy a köztereken is. Az új szimbolikus politika kiemelt helyszíne az átépített Kossuth tér és a Duna-part József Attilával és Pauer Gyula cipőivel. A séta során bejárjuk a környék fontos helyeit és a helyszínen beszélgetünk arról, hogy hogyan is emlékeznek az emlékművek – mitől jó és mitől rossz egy szobor ,és hol a helye annak a nézőnek, aki igyekszik komolyan venni, hogy az ő dolga az emlékezés?

 

Fotók ■■■

Hozzászólás